7 tuti tipp, amivel elkerülöd az értelmetlen pénzszórást, és növeled a bevételed!

Jövedelemre szert tenni mindenki tud, aki munkaképes, és rendelkezik munkahellyel. Viszont az már kevesekre mondható el, hogy tudnak is a pénzzel bánni! Kevés munkavállaló tudja hatékonyan kezelni az eurót/forintot, és sajnos a többségnek emiatt könnyen ki is folyik a pénz a kezei közül, amiért gyakran pedig kőkeményen megdolgoznak.

man-937665_1920.jpg

Ha te sem érted el még az áhított anyagi jólétet, akkor az alábbi módszerekkel javíthatod a pénzügyeid hatékonyságát:

  • 1. Vegyél részt pénzügyekkel kapcsolatos képzéseken, vagy tanulj könyvekből

Ahogyan a munkába lépést követően meg kell szerezned a munkahelyi gyakorlatot, általában egy rövidebb-hosszabb betanulási időszakkal egybekötve, úgy a pénzkezeléssel kapcsolatban is gyakorlatot kell szerezned. A munkahelyeden egy tapasztalt kolléga fogja a kezedet, és végig vezet a betanulási időszak alatt. A pénzteremtés már itt elkezdődik, és ott folytatódik, amikor az idődet és a képesítésedet felhasználva a munkahelyeden hatékony munkát végzel, és értéket teremtesz a foglalkoztató vállaltod számára. Azonban a fizetésed beosztásával, és a költekezési szokásaiddal kapcsolatban már magadra vagy hagyva, senki sem segít eligazodni ebben a bonyolult pénzügyi világban. A legjobb és adott esetben a legkíméletlenebb tanítómester maga az élet. Ez sokszor sokba kerül, gondoljunk csak egy előnytelen hitelfelvétel következményeire.

Éppen ezért megéri, és kötelező képezni magunkat. Próbálj meg könyveket olvasni a témában, hallgass meg hanganyagokat, és menj el minden tanfolyamra, ahol átfogó, rendszerezett módon tanítják meg a pénzügyekkel kapcsolatos ismereteket.

Tipp: az Ergo biztosító rendszeresen tart ingyenes képzéseket Münchenben nemcsak a munkatársainak, hanem külsős érdeklődők számára is, akik így megspórolhatják a méregdrága tanfolyamok díját, és hasznos ismeretekre tehetnek szert befektetésekkel, megtakarításokkal, nyugdíjkérdéssel, vagy biztosítási lehetőségekkel kapcsolatban.

img_20190908_185042.jpg

Ha szeretnél meghívót kapni egy ingyenes szemináriumra, akkor írj egy e-mailt:

E-Mail: nemetjovedelem@gmail.com

vagy hívj: + 36 30 22 99 394

fb_img_1567967006528_1.jpg

  • 2. Tanulj meg legalább B2 szinten németül

A magyarok 62%-a nem beszél idegen nyelvet. Az arány lényegesen jobb ugyan a külföldi magyarok körében, azonban az ő nyelvtudásuk nívója is mélységesen alulmúlja azt a szintet, ami egy jól fizető munka megszerzéséhez és elvégzéséhez szükséges lenne Németországban.

Járj nyelvtanfolyamra, nézz német tévét, szótárazz, és tanulj. Ne add fel a tanulást mindaddig, amíg nem tudsz élőbeszédben körülírni, vagy megmagyarázni bármit, amit szeretnél. Első körben nem tökéletes nyelvtani helyességgel kell beszélni, hanem el kell adnod magadat a boltban, a szomszédoknak, és főképp a munkahelyen, tehát a folyamatos beszédkészség elsajátítására kell törekedned.

german-flag-1332897_1920.png

  • 3. Bővítsd a kapcsolati hálódat

A megszerzett tudás mit sem ér, ha nem alkalmazod a megtanultakat, ill. ha nem tudod értékesíteni a tudásodat a piacon. Akik ismernek, akikkel már dolgoztál, vagy üzleteltél együtt, ők tudják, hogy mire vagy képes, mik az erősségeid. Sokkal könnyebb ajánlással bekerülni egy jól fizető munkahelyre, mint külső pályázaton keresztül.

Ha kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezel, akkor könnyebben el tudod adni magadat a munkaerő piacon. Ma már kiválóan marketingelheted magadat az internet segítségével, és építened is kell az önmárkádat! Azonban egy barát vagy egy volt kolléga ajánlása nyom a legnagyobbat a latban, mert ő az ajánlással egyben felelősséget is vállal érted, tehát bízik benned, és ezt a munkaadó is tudja.

human-2944064_1920.jpg

  • 4. Építs ki egy szakértői státuszt

Ha elhatároztad magadat, hogy elmélyedsz egy témában, akkor olyan erős elköteleződést kell érezned a terület iránt, hogy bele adj a tanulásba apait-anyait, így nagyon rövid idő alatt feljuthatsz a szakma csúcsára. Be kell kerülnöd a legjobbak közé, és hozzájuk kell mérned a saját teljesítményedet. Tedd magasra a lécet!

Igaz az is, hogy egy profi szakértői státusz kialakításához a misztikus szám a 10 ezer óra. Ha ennyi időt ráfordítasz egy terület megismerésére, profi leszel. Ez rengeteg időráfordítás. A teljesítmény receptje viszont: a tehetség és a szorgalom találkozása. Azonban már ettől jóval kevesebb ráfordított idővel is bejuthatsz az elit táborba, és kiemelkedhetsz a tömegből.

Tipp: publikálj, blogolj, írj. Nem elég jónak lenni, el kell érni azt is, hogy mások is így gondolják. Tehát mutasd meg a képességeidet a világnak.

female-2840160_1920.jpg

  • 5. Készíts egy üzleti, pénzügyi tervet

Első lépésben meg kell határoznod azt, hogy hová szeretnél eljutni 1, 3, és 5 év múlva. Készítened kell egy céllistát, és mellé kell tenned egy pontos mérőszámokkal ellátott üzleti tervet. Ezt az üzleti tervet kell lépésről lépésre megvalósítanod. A tervezés a kiindulási alapja a minőségi és eredményes munkavégzésnek.

concept-1868728_1920.jpg

  • 6. Ne a luxus dolgokra költsd a pénzedet

A pénzköltési szokásaidat racionalizálnod kell. Általában érzelmi alapon szoktunk döntést hozni a vásárlások során. Bármennyi pénzt el lehet költeni. Fontos, hogy mindig legyen a bevételednek egy olyan része, amit félreteszel. Először teremts vagyont, és utána költs csak luxus termékekre. Ne fordítsd meg a sorrendet. A mértéktelen pénzszórás nem vezet jóra, legalábbis nehéz ezzel pénzt felhalmozni. A tehetős emberek is gyakran csak átlagos dolgokat vesznek.

auto-2179220_1920.jpg

  • 7. Próbáld ki magadat több területen

A sikeres vállalkozóknak is voltak sikertelen üzleteik. Minél több területen próbálod kamatoztatni a képességeidet, annál nagyobb tapasztalatot fogsz szerezni. Ne gondold, hogy a pénz rögtön el kezd áramlani, ha valamibe belefogsz. Lesznek akadályok, lesznek buktatók, és lehet, hogy nem leszel sikeres azonnal, de minden egyes sikertelenség egy lecke is egyben. Ahogy mondani szokás, vagy nyersz, vagy tanulsz, sosem veszítesz.

overcoming-2127669_1920.png

  • 8. Beszélj szakértőkkel

Ha egy pénzügyi területen (hitel, befektetés, biztosítás) nem vagy jártas, kérd ki szakértők tanácsát. Menj be a bankba, keress egy tanácsadót az interneten, olvass publikációkat, és kérj be ajánlatokat.

Kérdezd meg azoknak az embereknek a véleményét, akik sikeresek. Tanulj a saját hibáidból, és tanulj az ő hibáikból is. Próbálj ki több lehetőséget, és tartsd meg azt, ami működik, a többire nincs szükséged. A sikertelenség nem a siker ellentéte, hanem a siker egyik része. Minden apró sikertelenség egy lépéssel közelebb visz a sikerhez. Ha valami nem sikerül, az legalább azt bizonyítja, hogy csinálsz valamit, nem egész nap csak a tévé előtt ülsz!

teacher-99741_1920.jpg

Könnyű azt mondani, hogy „neki könnyű”, „neki csak megszületni volt nehéz”. Általában a kimagasló sikerek mögött elképesztő munka és kitartás van. Aki sikereket ér el, az alkalmazza ezeket a módszereket, és cselekszik. Neked is sikerülni fog!

Weblap: http://www.nemetjovedelem.hu/

Instagram: https://www.instagram.com/nemetjovedelem/

Facebook: https://www.facebook.com/nemetjovedelem/

Facebook: https://www.facebook.com/nemetmagyar2016/

A bejegyzés trackback címe:

https://nemetjovedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7315184530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Német pénzügyi- és adózási tippek, hírek

Német adóbevallás készítés. Kapcsolat: nemetjovedelem@gmail.com WSP Consulting Nonprofit Kft. - Könyvelő- és Adótanácsadó iroda

Facebook oldaldoboz

Címkék

adó (10) adóalap (5) adóazonosító szám (1) adóbevallás (4) adóelőny (4) adóhivatal (1) adókártya (2) adókategória (1) adómentes (3) adóosztály (4) adórendszer (1) adósáv (1) adótanácsadó (1) adóteher (1) adóvisszatérítés (1) adóvonzat (1) ajánlás (1) albérlő (1) állami támogatás (1) állás (4) állásajánlat (3) állásinterjú (1) anmeldung (1) Arbeit (3) autó (1) autóbérlés (1) balesetbiztosítás (1) bankszámla (1) baukindergeld (1) Baulohnkasse (1) bébiszitter (1) befektetés (2) beruházás (1) bevallás (1) bevétel (1) Bewerbungsgespräch (1) Covid 19 (2) családi pótlék (2) csok (1) dolgozószoba (1) egészségügy (1) egyházi adó (1) Eisenach (1) ELStAM (1) Entfernungspauschale (1) építkezés (1) építőipar (3) Erfurt (1) EU/EGT (1) EU/EWR (1) főbérlő (1) Freibetrag (1) GDP (1) gewerbe (1) gyermekfelügyelet (1) határátkelés (1) haushaltsnahe Dienstleistung (1) hírek (9) igazolás (1) ingatlan (3) iroda (1) járulék (1) járvány (2) jövedelem (5) jövedelemadó (1) karantén (2) kettős háztartás (1) kijárási tilalom (1) kiküldetés (2) Kindergeld (2) kirándulás (2) költözés (1) költségtérítés (1) kőműves (1) koronavírus (4) közlemény (1) különleges kiadás (1) lakásfelújítás (1) lakhatás (1) lexikon (4) lízing (1) Lohnsteuerbescheinigung (1) Lohnsteuerklasse (1) Lufthansa (1) megbízási szerződés (1) menetlevél (1) mester vizsga (1) milliárdos (1) Minijob (1) minisztérium (1) München (1) munka (8) munkába járás (1) munkaeszköz (1) munkaruházat (1) Németország (1) nettó bér (1) nyaralás (1) önkormányzat (1) óvodai ellátás (1) pandémia (1) Pendlerbescheinigung (1) pénzügy (2) progresszív (1) Reisekosten (1) rizikóterület (1) Robert-Kock-Intézet (1) Rudolstadt (1) siker (2) Soka-Bau (2) Sonderausgaben (1) statisztika (1) Steuerklasse (1) szakértő (1) szakirodalom (1) szállás (1) számla (1) személyi jövedelemadó (1) szeminárium (1) Tagesmutter (2) támogatás (3) támogatások (3) tandíj (1) telekár (1) többkulcsos adó (1) Türingia (2) turizmus (1) utasbiztosítás (1) utazás (3) utazási kööltség (1) útiköltség (1) vagyonszerzés (1) vállalkozás (1) vírus (2) Wartburg (1) Weimar (1) Werbungskosten (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása