Súlyos pénzeket hozhat a konyhára a nagyi németországi látogatása

Ennyit ér, ha Németországba jönnek a nagyszülők vigyázni a gyerekre

A külföldre költözött gyermekes családok körében mindig nagy fejtörést okoz, hogy ki lesz az a megfelelő személy, aki vigyázni tud a gyerekre, amíg anya, és apa dolgoznak. Ki hozza el az óvodából, ki viseli gondját, ha megbetegszik, ki kíséri el az iskolába, vagy éppen ki foglalkozik vele, amikor éppen a gyereknek szünet van, azonban a szülőknek ebben az időszakban is dolgozniuk kell.

grandparents-2433019_1280.jpg

A gyermek unokák általában nagyon szoros kapcsolatot ápolnak a nagyszüleikkel. Teljesen kézenfekvő megoldás ezért, ha a gyermekfelügyeletet a nagyszülőkre bízzuk, nem pedig egy bébiszitterre, vagy egy "Tagesmutter"-re.

Tegyük mindezt úgy, hogy egy szokványos megbízási szerződést kötünk a mamával, és a papával, mert ez kedvezően hathat a fizetendő személyi jövedelemadónkra. Bizonyos feltételek mellett a nagyszülői segítségnyújtásnak ugyanis adóalap csökkentő hatása lehet!

Általános előnyök:

Alapvetően a nagyszülői gondoskodás egy főnyeremény a család számára. Amíg a szülők a hétköznapi stresszben őrlődnek, addig a nagyszülők képesek nyugalmat sugározni, és ez a nyugalom jót tesz az unokák lelkivilágának. Még akkor is, ha a nagyi túl sok mindent megenged, ezt kompenzálja a sok együtt töltött idővel, a türelmével, nagyvonalúságával, és a szeretetteljes hozzáállásával.

A gyerekek profitálnak az idősebbek tapasztalataiból, és megtanulhatják, hogy a munka mellett más fontos dolog is van az életben, ill. adódhat olyan betegség, ami miatt generációk vannak egymásra utalva.

Ha a nagyszülőkre bízzuk a gyerekeket:

A gyermekek gondozására fordított összeg két harmada költségként elszámolható az adóbevallásban. Az ún. "különleges kiadás" ("Sonderausgaben") jogcímén egy 6.000 euró szerződéses- vagy számlaösszeg két harmada, azaz 4.000 euró érvényesíthető gyermekenként.

Amennyiben a nagyszülők térítésmentesen elvállalják a gyermekfelügyeletet, úgy az útiköltségükre fordított összeg adóalap csökkentő tényezőként elszámolható a szülők adóbevallásában. Mind az oda-, mind a visszaút költségeinek megtérítése csökkentheti az adóterhet. 

A nagyszülőknek nem kell az adóbevallásukban feltüntetni az útiköltség megtérítésének összegét, mert nem jövedelemre tettek szert, csupán költségtérítésben részesültek.

Feltételek:

  • A nagyszülők útiköltsége beleszámítható a gyermekfelügyelet költségébe.
  • A gyermekek 14 éves koráig érvényesíthető.
  • Gyermekenként 4.000 euró összegig levonható.
  • Az oda- és visszaútra is alkalmazható.
  • Írásos megbízási szerződés szükséges a szülők, és a nagyszülők között.
  • A költségtérítést utalással kell teljesíteni.
  • 30 cent/ km költséget ismer el az adóhivatal.
  • A nagyszülők bevételének (útiköltség térítés) nincsen adóvonzata, mert nem nyereség- és vagyonszerzés céljából érkeznek vigyázni a gyermekekre, és térítésmentesen látják el ezt a feladatot. 

 Példa:

Németországban 3 napos ünnep veszi kezdetét, és a gyermekeknek nincsen óvodai ellátás. Mindkét szülőnek dolgoznia kell, ezért segítségül hívják a nagyszülőket, akik szívesen jönnek meglátogatni az unokákat, és vigyázni rájuk, ellátni őket.

A nagyi és a papa Miskolcról érkeznek Münchenbe saját gépkocsival. A gyermekfelügyeletért nem kérnek pénzt, azonban a szülők ragaszkodnak hozzá, hogy az útiköltségüket megtérítsék.

Erről készítenek egy írásos megbízási szerződést.

A Miskolc és München közötti távolság 885 km, oda-vissza 1.770 km. A költségtérítés összegét, 531 eurót a szülők átutalják a nagyszülők számlájára, és ennek az összegnek a két harmadát, 354 eurót levonnak következő évben az adóalapjukból.

 A nagyszülők látogatása így duplán főnyeremény!

(A cikk tartalma nem minősül sem adó-, sem jogi tanácsadásnak, ajánlattételnek vagy erre történő felhívásnak, célja csupán a tájékoztatás.)

Német adóbevallás készítés:

WEB: http://www.nemetjovedelem.hu/

Tel: +36 30 22 99 394

WSP Consulting Nonprofit Kft. - Könyvelő és adótanácsadó iroda

Német Biztosítás:

WEB: https://www.nemetbiztositas.hu/

 

=============================

Ezek a cikkek is érdekelhetnek Téged:

Milyen adóosztályok vannak Németországban?

Mit jelent számodra a német progresszív adórendszer?

Így újíthatod fel a lakásodat, miközben adót spórolsz

 

==============================

Ha hasznos volt számodra a cikk látogasd meg a Facebook oldalunkat is:

Pénzügyi tippek Facebook

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemetjovedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3913680606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juliusc42 2018.02.20. 13:36:39

Kedves Szerzö!

A nemet kulcsszavakat meg tudnad, hogy nemetül is utana tudjak olvasni?

Köszönöm!

nemecsekerno_007 2018.02.20. 20:00:27

- Oszt a nagyi nyugdíját mi termeljük ki?
- Vagy lemondotok a magyar nyugdíjáról és kéritek a németet?
- Kérdés, hogy a német állam adja-e?

Precízebb elszámolás. Ezek után esetleg lehet szidni a politikusokat...

Német pénzügyi- és adózási tippek, hírek

Német adóbevallás készítés. Kapcsolat: nemetjovedelem@gmail.com WSP Consulting Nonprofit Kft. - Könyvelő- és Adótanácsadó iroda

Facebook oldaldoboz

Címkék

adó (10) adóalap (5) adóazonosító szám (1) adóbevallás (4) adóelőny (4) adóhivatal (1) adókártya (2) adókategória (1) adómentes (3) adóosztály (4) adórendszer (1) adósáv (1) adótanácsadó (1) adóteher (1) adóvisszatérítés (1) adóvonzat (1) ajánlás (1) albérlő (1) állami támogatás (1) állás (4) állásajánlat (3) állásinterjú (1) anmeldung (1) Arbeit (3) autó (1) autóbérlés (1) balesetbiztosítás (1) bankszámla (1) baukindergeld (1) Baulohnkasse (1) bébiszitter (1) befektetés (2) beruházás (1) bevallás (1) bevétel (1) Bewerbungsgespräch (1) Covid 19 (2) családi pótlék (2) csok (1) dolgozószoba (1) egészségügy (1) egyházi adó (1) Eisenach (1) ELStAM (1) Entfernungspauschale (1) építkezés (1) építőipar (3) Erfurt (1) EU/EGT (1) EU/EWR (1) főbérlő (1) Freibetrag (1) GDP (1) gewerbe (1) gyermekfelügyelet (1) határátkelés (1) haushaltsnahe Dienstleistung (1) hírek (9) igazolás (1) ingatlan (3) iroda (1) járulék (1) járvány (2) jövedelem (5) jövedelemadó (1) karantén (2) kettős háztartás (1) kijárási tilalom (1) kiküldetés (2) Kindergeld (2) kirándulás (2) költözés (1) költségtérítés (1) kőműves (1) koronavírus (4) közlemény (1) különleges kiadás (1) lakásfelújítás (1) lakhatás (1) lexikon (4) lízing (1) Lohnsteuerbescheinigung (1) Lohnsteuerklasse (1) Lufthansa (1) megbízási szerződés (1) menetlevél (1) mester vizsga (1) milliárdos (1) Minijob (1) minisztérium (1) München (1) munka (8) munkába járás (1) munkaeszköz (1) munkaruházat (1) Németország (1) nettó bér (1) nyaralás (1) önkormányzat (1) óvodai ellátás (1) pandémia (1) Pendlerbescheinigung (1) pénzügy (2) progresszív (1) Reisekosten (1) rizikóterület (1) Robert-Kock-Intézet (1) Rudolstadt (1) siker (2) Soka-Bau (2) Sonderausgaben (1) statisztika (1) Steuerklasse (1) szakértő (1) szakirodalom (1) szállás (1) számla (1) személyi jövedelemadó (1) szeminárium (1) Tagesmutter (2) támogatás (3) támogatások (3) tandíj (1) telekár (1) többkulcsos adó (1) Türingia (2) turizmus (1) utasbiztosítás (1) utazás (3) utazási kööltség (1) útiköltség (1) vagyonszerzés (1) vállalkozás (1) vírus (2) Wartburg (1) Weimar (1) Werbungskosten (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása