A diszkont áruházlánc ezzel a lépéssel hadat üzen az autókereskedőknek.
A klasszikus autókereskedések egyre inkább háttérbe szorulnak majd a jövőben. Azért, hogy a kereskedők által lefölözött hasznot kikerüljék, a gyártók új értékesítési modelleket keresnek. A berlini Vehiculum céggel közösen indított szolgáltatás eleinte Berlinben, Erfurtban és Halléban érhető el, első körben csak tesztüzem fut, és április 30-ig ezer autót lehet lefoglalni.
Fiat 500-as 89 euróért
A szokatlan értékesítési csatornák trendje ezzel a szolgáltatással elérte a német diszkont áruházláncot is. Ha már mindent tartanak a Lidlben, éppen autót ne kínálnának? A német diszkont áruházlánc az új autókat is felvette a kínálatába, és bár egyelőre csak egyféle típust lehet választani, gyorsabb hozzájutni, mint elintézni a nagybevásárlást. Az ajánlatot ugyanakkor nem a boltban, hanem kizárólag a Lidl weboldalán lehet megtalálni, és lefoglalni.
Ha szeretnél már most egy próbát tenni, akkor itt találod a teljes kínálatot:
A lízing folyamat a Lidl-nél 15 percig tat. Ezalatt az ügyfél kiválaszthatja a neki tetsző autót, megtörténik a hitelképesség vizsgálat, és a szerződéskötés is. A kínálatban csak egyféle Fiat típus választható, a tökéletes városi bevásárlóautó, a Fiat 500, amit többféle színben lehet kérni, 1,2 literes, 69 lóerős benzinmotorral.
A szolgáltatás ára attól függ, hogy mennyi időre és milyen sokat használjuk az autót. A legjobb ajánlat 48 hónapra és évi 10 ezer kilométerre szól, ekkor havi 89 euróért, azaz 28 ezer forintért lehet hazavinni a Fiatot.
Német adóbevallás készítés:
WEB: http://www.nemetjovedelem.hu/
Tel: +36 30 22 99 394
WSP Consulting Nonprofit Kft. - Könyvelő és adótanácsadó iroda
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ChPh 2019.02.06. 19:49:44
Lazacc 2019.02.06. 20:46:57
Nem látok sehol "magyaros" apróbetűt... (attól még lehet :-) )
vasgyuszi 2019.02.06. 22:22:49
Viszont azt nem értem, hogy ezt hirtelen mitol ekkora durranás???
2006-ban és 2010-ben is úgy jutotam új autóhoz, hogy ehhez hasonló konstrukciót kínált a márkakereskedo. Nulla befizetés, havi részlet, biztosítás és km-megkötés +- 2500km toleranciával. Precízen minden leírva. Ha elég keveset ment (volna) a kocsi, még én kaptam volna vissza pénzt, de túlfutás esetén sem rögtön kellett volna fizetni. Na mindegy, szerintem nem egy nagy durranás.
autosvilag.com 2019.02.06. 23:33:54
ChPh 2019.02.07. 06:59:27
+1 végül is a Lidl-ből autó :D
hivatásos naplopó 2019.02.07. 07:52:20
balfaszcsaszar 2019.02.07. 08:45:14
Larry Silverstein 2019.02.07. 09:24:02
operativ lizing (ha helyetted szervizelik es biztositjak is)-nek ez tul olcso
sima berletnek is tul olcso, valoszinu csak reklamfogas
lobster thermidor 2019.02.07. 09:41:29
Biztosítást itthon is kell fizetni, legyen az lízing, tartós bérlet, vagy hitel. Ebben a 68 euróban nyilván benne foglaltatik a casco, és a kötelező is.
Larry Silverstein 2019.02.07. 09:47:55
170 lesz, mire kimehetsz a kapun, de akkor meg te fizeted a szervizt. De az tuti hogy a Lidl megszabja hova kell szervizbe menni, es azt is kinel kell biztositani, ebben van a biznisz resze nekik.
200ert most is full extras oplizingre fiat500-at venni, amibe csak tankolni kell.
Ettol fuggetlenul bevalhat, ha egyszeru lesz az ugyintezes.
GyMasa 2019.02.07. 10:02:04
Ott van az aprobetus resz a honlap legaljan, "Rechtliche Hinweise" cim alatt...
GyMasa 2019.02.07. 10:29:55
"innen nem latni az aprobetut"
Nekem, innen DE/BY-bol latszik.
VIszont nekem az atveteli helyek vannak tul messze.
"operativ lizing (ha helyetted szervizelik es biztositjak is)-nek ez tul olcso"
Pedig ebben a szervizeles benne van, Igaz, neked kell elvinni.
A biztositas is benne van.
- Kotelezo, a szokasos feltetelekkel
- Teljes casco - 1000 EUR onresszel
- Reszleges Casco - 500 EUR onresszel
"sima berletnek is tul olcso, valoszinu csak reklamfogas"
Nem annyira. A Sixt leasingnel egy hasonlo aru Toyota Yaris alapara 95 EUR/ho.
GyMasa 2019.02.07. 10:41:03
"Hat ami nyilvanvalo, az az, hogy a 89 euro eleve kamu, hisz biztositas nelkul ki sem mehetsz a kapun. "
Nem kamu, csak, ha nem kered a hozzacsomagol biztositast, akkor magadnak kell rola gondoskodni.
Ez annyit jelent, hogy felhivsz egy biztositot, akik adnak az auto parametereinek ismereteben egy elektronikus kodot, amit a Zulassungstellen elfogadnak arajanlatkent.
A baj ezzel csak annyi, hogy az ajanlatban szereplo csomagokat vagy kered, vagy nem, de valtoztatni nem tudsz rajtuk.
"170 lesz, mire kimehetsz a kapun, de akkor meg te fizeted a szervizt."
Nem, 170-ert a szerviz benne van.
Csak Fiat szervizbe kell vinned az autot (ami uj autonal annyira nem szokatlan).
" De az tuti hogy a Lidl megszabja hova kell szervizbe menni, es azt is kinel kell biztositani, ebben van a biznisz resze nekik."
Fiat szervizbe kell vinni a szervizekre az autot, es _LEHETOLEG_ Fiat szervizben javittatni, ha osszetorik.
A biztositast ado ceg is meg van nevezve.
Valoszinuleg tenyleg valami csomagot kaptak toluk.
"200ert most is full extras oplizingre fiat500-at venni, amibe csak tankolni kell. "
Hat, pl a Sixtnel ugyanezekkel a feltetelekkel (48 honap, 10ekm) havi 120 EUR-tol indul a dij.
Az atvetelkor ki kell fizetni egyosszeg0 778 EUR-t vagy havi 18 EUR-t.
Teligumi alufelnin van havi 11.69.ert.
Sorglos Paket (ami a karbantartas) van havi 44,39-ert.
Full Cascos biztositas pedig havonta 64,20-ert.
Ez osszesen 240,71 EUR havonta.
54 honapos futamidovel lesz 240,50 EUR.
"Ettol fuggetlenul bevalhat, ha egyszeru lesz az ugyintezes."
Igen, es ha az atveteli korzetekhez kozel el valaki.
Larry Silverstein 2019.02.07. 10:45:34
A legolcsobb biztositas a Fiatra 68 euro/ho es meg a teligumiert is kulon havidij van, ugyhogy biztos hogy nincs benne a szerviz.
95 euroert senki nem ad neked autot, szamolj mar: 48 honapx95 eurot fizetnel komplett= 4560 euro
4 evesen alacsony futassal ok el tudjak adni az autot a listaar 50-60%-an, legyen 60%, ami 11000es bekerulesi ktg-en 6600.
Tehat ekkora berletbol az amortizacio jon ki, se profit, se alkalmazottak fizetese, se biztositas se szerviz semmi nem fer bele.
Nyilvan a pluszban eladott kotelezoen megveendo dolgokbol kell megelniuk, a jol kinezo arak csak a reklam miatt leteznek.
sure_shot 2019.02.07. 10:54:32
conchita wurst 2019.02.07. 11:06:10
Eleve nem ertem a hype-ot, a Lidl a legszarabb lancok koze tartozik. Oke, van par termekkor amiben jok de a tobbi nem csak szar, hanem raadasul tok ismeretlen sajat marka, ergo aki nem mindig a Lidl-be jar annak fingja nincs hogy mit vesz. Hus csak csomagolt van, broaf.
A muszaki cikkek amit a Lidl arul instant hulladekok, vagy mas boltbol kidobott last minute ajanlatok.
Nyilvan csakis toluk szeretnek autot berelni.
GyMasa 2019.02.07. 11:22:46
"Marhasag."
Tessek, olvasd el:
"Rechtliche Hinweise
Alle Preise inkl. MwSt und inkl. Überführung zum Abholort, Zulassung und Herstellergarantie. Nur so lange der Vorrat reicht. Das Angebot ist eine Sonderaktion der Lidl Digital International GmbH & Co. KG in Zusammenarbeit mit der Vehiculum mobility Solutions GmbH. Außerdem sind die Santander Consumer Leasing GmbH als Leasinggeber und die Autohaus Gotthard König GmbH als ausführender Händler und Vermittler beteiligt.
Weitere Informationen zum offiziellen Kraftstoffverbrauch und den offiziellen spezifischen CO2-Emissionen neuer Personenkraftwagen können dem Leitfaden über den Kraftstoffverbrauch und die CO2-Emissionen neuer Personenkraftwagen entnommen werden, der an allen Verkaufsstellen und bei der Deutschen Automobiltreuhand GmbH unter www.dat.de unentgeltlich erhältlich ist.
1 Repräsentatives Beispiel: Folgende Angaben stellen zugleich das 2/3-Beispiel gem. § 6a Abs. 4 PAngV dar. Ein Privat-Leasing-Angebot (Kilometer-Leasing) der Santander Consumer Leasing GmbH (Leasinggeber), Santander-Platz 1, 41061 Mönchengladbach – für den Fiat 500 1.2 8V Pop Star 51kW (69PS) bei 15.270 € Anschaffungspreis, 0,00 € Leasing-Sonderzahlung, 89 € monatlicher Leasingrate, 48 Monaten Laufzeit, 10.000 km Laufleistung pro Jahr, 4.272 € Gesamtbetrag, 3,55 % effektivem Jahreszins, 3,49 % p. a. festem Sollzinssatz. Bonität vorausgesetzt. Preise (brutto) jeweils inkl. Überführungs- und Zulassungskosten. Angebot ist gültig für Privatkunden im Rahmen der Aktion „Das Lidl-Auto“.
2 Für die Abholung stehen drei Standorte zur Wahl (Berlin, Halle und Erfurt), aus denen Sie zu Beginn des Bestellprozesses auswählen können. Bitte beachten Sie, dass es sich hierbei um eine Wunschangabe handelt. Aufgrund des hohen Volumens und da nur eine begrenzte Fahrzeugzahl pro Ort verfügbar ist, können wir Ihre Wahl nicht herstellergarantieren. In diesem Fall werden Sie rechtzeitig per E-Mail über den alternativen Abholungsstandort informiert.
3 Im Rahmen des Angebots können Sie zusätzlich ein umfassendes Versicherungs- & Wartungspaket buchen. Die Kosten werden dann direkt mit der monatlichen Leasingrate abgebucht. Im Versicherungs- & Wartungspaket sind eine Kfz-Haftpflichtversicherung, eine Kfz-Teilkasko- sowie eine Kfz-Vollkasko-Versicherung inklusive Gap-Deckung enthalten. Die Selbstbeteiligung beläuft sich im Falle eines Kaskoschadens auf 1000€/500€ (Vollkasko/Teilkasko). Eine Reduzierung oder Erhöhung der Selbstbeteiligung ist nicht möglich. Die Kfz-Haftpflichtversicherung umfasst eine Pauschaldeckung für Personen-, Sach- und Vermögensschäden in Höhe von 100 Mio. €. Personenschäden sind bis maximal 15 Mio. € pro geschädigte Person versichert. Versicherer ist die Westfälische Provinzial Versicherung AG. Mit dem Versicherungs- & Wartungspaket sind außerdem alle Inspektionsleistungen während der gesamten Vertragslaufzeit abgedeckt. Die im Paket enthaltene Kfz-Versicherung kann jeweils zum 1. Januar gekündigt werden. Die Serviceleistungen für Inspektion und Wartung können nicht separat gekündigt werden. Reparaturen nach Schäden im Rahmen der Versicherungsleistungen können in einer Werkstatt Ihrer Wahl durchgeführt werden. Inspektions- und Wartungsleistungen hingegen müssen in einer Fiat Vertragswerkstatt durchgeführt werden. Grundsätzlich ist es aber auch bei Schadenreparaturen empfehlenswert, eine Fiat Vertragswerkstatt aufzusuchen. In jedem Fall ist darauf zu achten, dass alle Arbeiten am Fahrzeug nach Vorgabe des Herstellers durchzuführen sind.
4 Serienmäßig wird der Fiat 500 mit Sommerreifen ausgeliefert. Wenn Sie das optionale Reifenpaket dazubuchen, erwerben Sie einen kompletten Satz Winterreifen auf Stahlfelge direkt vom Hersteller, unabhängig vom Leasingvertrag und das Fahrzeug wird direkt auf Winterreifen ausgeliefert. Die Sommerreifen werden entsprechend mitgeliefert."
geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.02.07. 11:34:00
120x89 ojrót, ami 320-szal számolva 3.400.000 ft nagyjából.
Ennyiért meg már meg is lehet venni valszeg és az a kocsi 10 évesen még ér valamennyit, ha el akarja adni az ember fia...
És úgy még km-korlátozás sincs.
Persze, mindez csak kp-s vásárlásra igaz, ha már hitel kell, akkor annak a kamata is csúfíja a dolgot.
Na mindegy, jó lesz ez a piacra választékbővítésnek, aztán meg majd kiderül, hogy életképes-e a dolog.
Meg hogy nagyobb kocsikat, családos méretűeket is bevonnak-e a konstrukcióba.
conchita wurst 2019.02.07. 11:38:42
Eloszor is 48 honapra van kiszamolva a max. futamido. Raadasul miert adna neked valaki autot annyiert, amibol csak az amortizacio jon ki, a biztositast, szervizt ingyen fizetik neked? Es az o alkalmazottaik ingyen dolgoznak, meg a tulaj sem akar nyereseget, csak hobbibol kolcsonoz autokat?
GyMasa 2019.02.07. 12:11:40
"A legolcsobb biztositas a Fiatra 68 euro/ho es meg a teligumiert is kulon havidij van, ugyhogy biztos hogy nincs benne a szerviz."
Olvasd el a fentieket.
Nyilvan nincs benne minden, de 40 000km-re olyan sok minden nem is kell.
- Olajcsere 4x
- 10 000km-es szerviz 4x
- Pollenszuro csere 1x.
- A tobbi csak atvizsgalas.
Fekbetet nem kopik el
Gumi nem kopik el
Egyeb meghibasodasokat meg garanciaban javitja a Fiat, vagy a berlo, hogy o tette tonkre.
"95 euroert senki nem ad neked autot, szamolj mar: 48 honapx95 eurot fizetnel komplett= 4560 euro"
De, pl. a Sixt is ad Toyota Aygo-t 82-tol...
www.sixt-leasing.de/toyota
Igaz, ez 260 lesz, mire felkonfiguralod, meg biztositod az autot, igy nincs is tul sok ertelme az alaparrol beszelni.
Es pontosan ugyanigy van ennel a Fiatnal is.
Erdemesebb a 173.52EUR-os arral szamolni.
Ki mondta, hogy a Lidl, meg a Sixt LISTAARON kapja meg az autot?
Siman kapnak 20-30% mennyisegi kedvezmenyt.
Plusz cegkent a 19%-os MWSt-t is leirjak, amit majd az eladaskor kell ujbol befizetniuk (az alacsonyabb arra).
"4 evesen alacsony futassal ok el tudjak adni az autot a listaar 50-60%-an, legyen 60%, ami 11000es bekerulesi ktg-en 6600."
Csakhogy ezek a cegek nem listaaron vasarolnak. Lasd fentebb!
"Tehat ekkora berletbol az amortizacio jon ki, se profit, se alkalmazottak fizetese, se biztositas se szerviz semmi nem fer bele."
Azert van ott mozgaster, ha nem vegfelhasznalokent tekintesz a dologra, hanem vallakozokent.
Es, ott van:
"Alles drin.
Inkl. Kfz-Versicherung (Voll- und Teilkasko, Haftpflicht, GAP) und allen Wartungs-Leistungen"
Ez azt jelenti, hogy benne van.
"Nyilvan a pluszban eladott kotelezoen megveendo dolgokbol kell megelniuk, a jol kinezo arak csak a reklam miatt leteznek."
Azert en nem sjanalom oket, mert ugy latszik, hogy azert bukni nem fognak a dolgon...
GyMasa 2019.02.07. 12:17:22
"Azert en vigyaznek a Lidl-lel."
En teljesen elegedett vagyok veluk.
"Eleve nem ertem a hype-ot, a Lidl a legszarabb lancok koze tartozik."
Mitol a legszarabb?
Mert nem draga?
Vagy mert nem belvarosi boltjai vannak?
A diszkont boltok uzletpolitikaja az ilyen. Ha nem tetszik, vasarolj mashol.
" Oke, van par termekkor amiben jok de a tobbi nem csak szar, hanem raadasul tok ismeretlen sajat marka, ergo aki nem mindig a Lidl-be jar annak fingja nincs hogy mit vesz."
En sznite mindig oda jarok, es tokeletesen elegedett vagyok a sajatmarkas termekeikkel is.
Ami meg nem tetszik, azt nem ott veszem meg.
" Hus csak csomagolt van, broaf."
Igen, mert nincs hentespult.
Ha hentestol akarsz hust venni, akkor menj henteshez.
"A muszaki cikkek amit a Lidl arul instant hulladekok, vagy mas boltbol kidobott last minute ajanlatok. "
Hat, ez van...
Tudod, diszkont uzleti modell.
Ha minoseget akarsz, menj a Mediamarktba, ami viszont meg nem fog neked elelmiszert arulni.
"Nyilvan csakis toluk szeretnek autot berelni."
Ok csak kozvetitok ebben a dologban.
Amugy, ok allnak mogotte:
www.vehiculum.de/homepage
conchita wurst 2019.02.07. 12:34:17
Magad veszed az autot, a legnagyobb ertekvesztes utan, mondjuk 3 evesen.
Leteszed a felet, a tobbi kedvezmenyes hitel (akkor is ha zsebben van). Igy amit ki kell rakni az az auto uj aranak kb. a 30%-a, de ezt visszakapod amikor te adod el 3-4 ev mulva.
Marad a torleszto, biztositas, szerviz, parkolas. Ennek a ktg-et behozhatod ha carsharinggel megosztod az autot heti 1-2 napra, tehat tulkepp te adod berbe.
Ez jol muxik ha valaki nagyvarosi, es igazabol csak 7vegen, kirandulni meg vasarolni kell a kocsi, mert a meloba jaras=buszmetrovillamos
geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.02.07. 12:54:30
lobster thermidor 2019.02.07. 14:25:47
Ezek az állításaid egyszerű ferdítések, a minősítésed pedig max. a szubjektív véleményed, ami minden alapot nélkülöz..
A diszkontok a műszaki cikkekre 3 év garanciát adnak, ami általában nem jellemző még a nagynevű brandekre sem. Ezeket, és általában a saját márkás termékeket beleértve az élelmiszereket nagy nemzetközi, vagy erre szakosodott helyi gyártók készítik, csak éppen a LIdL, vagy az ALDI márkaneveit matricázzák a termékre. A példa kedvéért mondom, hogy vettem én már fél áron az egyik diszkontáruház nyitási akciójában olyan 1 TB - s merevlemezt, amit amikor bedugtam a számítógépbe Toshiba néven jelentkezett be. Azt gondolom, hogy ezeket a FIAT 500 - okat sem valamilyen albán kamusító sufniműhelyben, kispórolva a motorból egy - két hengert szerelik össze külön a LIDL számára, hanem pont arról a gyártósorról jönnek le, amelyikről bármely más piacra szánt jármű gördül le.
conchita wurst 2019.02.07. 14:29:21
LOL senki nem viszi vissza a 899 forintos LIDL-os biciklipumpat, mert a benzint/idot nem eri meg es ezt ok pontosan tudjak
Most ezt a kocsiberletet hagyjuk mert ebben a LIDL csak a parkolot adja, semmi mast. A kocsik olyanok mint a tobbi Fiat, max. a szolgaltatas fapados.
martineden 2019.02.07. 15:05:16
dunántúli gyerek 2019.02.07. 15:27:24
Az AFA-t leszamitjak, meg kapnak par extrat ingyen. Meg az olyan flottavasarlasoknal, ahol draga kozepkategorias kocsikat vesznek szazaval, sincs 20%-nal nagyobb kedvezmeny, az ilyen fapad alap kisautokra meg 2% azt szevasz.
lobster thermidor 2019.02.07. 16:18:44
Olyan jópofizós, vagy inkább gyerekes dolgokat, mint ez a 899 forintos biciklipumpa én is tudnék mondani, de megtisztellek azzal, hogy felnőttszámba veszlek, és feltételezem rólad, hogy te is pontosan tudod, hogy nem erről beszélek. Írtam ennél relevánsabb példát, csak azt nem hallod meg, mert nem illik a te szarozós koncepciódba, bár ettől még az a 3 év garancia továbbra is létező dolog, amit a műszaki cikkeket árusító üzletekben a termékekhez járó 1 éves kötelező garancián felül súlyos ezrekért vásárolhatsz meg, persze azt is csak akkor, ha az olcsó biciklipumpánál komolyabb terméket vásárolsz.
Ugyan miért hagynánk ki ebből a láncból a Fiatot, amikor pont onnan indítottad a magasröptű gondolatmenetet, és most is fapados szolgáltatást emlegetsz, holott az egész autóbérlés, a téli abroncs bérlet, a biztosítások együttes internetes intézése, a bérleti díjban foglalt szervizdíj pont ennek az ellenkezője szemben a te nagyszerű "üzleti modelleddel", amiből csak éppen az az apróság maradt ki, hogy mennyit kell szarakodnod az autó körüli ügyek intézésével.
Ja, ha a biciklipumpánál számít a benzin, és az idő, akkor az autónál biztosan nem... :)
martineden 2019.02.07. 16:38:33
dunántúli gyerek 2019.02.07. 16:51:33
Fake News, a LIDL nem nyilatkozott semmi ilyesmit
martineden 2019.02.07. 20:32:54
,,2018. március. 29. 09:16 2018. március. 29. 09:55 AUTÓ
Igen, jól olvassa: BMW-t is lehet majd venni a Lidlben
A Lidl a németországi üzleteiben hamarosan autót is fog árulni, méghozzá nem is akármilyen feltételekkel.
Nemcsak a cég, de a majdani tulajdonosok szempontjából is nagyon fontos üzletet kötött nemrég a Lidl – számolt be róla a Retail Detail. Az áruházlánc ugyanis eddig az Audival állt szerződésben, a cég azonban nemrég átnyergelt a BMW-re, aminek végül a vásárlók örülhetnek majd a legjobban.
A Lidl eddigi céges autóit az Auditól szerezte be, évente nagyjából 4000 darabot. Csakhogy a négykarikások legfeljebb 42 százalék kedvezményt adtak az új autóik árából (ami azért valljuk be, így is igen meggyőző kedvezmény), a BMW azonban alájuk ígért.A beszámoló szerint a bajorok 48-50 százalékot engednek minden autó árából, vagyis gyakorlatilag egy 10 milliós BMW-ért is csak 5 millió forintot kell majd fizetniük. A szerződés szerint évente mintegy 10 ezer autóról van szó.A magas darabszám azzal magyarázható, hogy a kocsikat alig 6 hónapig használják a dolgozók, a Lidl ezek után tovább értékesíti a járműveket a vásárlóknak. Vagyis gyakorlatilag alig használt autókat lehet majd körülbelül 30 százalékos árengedménnyel megvenni.
Azt nem tudni, az üzleti modellt Németországon kívül (például Magyarországon) is alkalmazzák-e később, de valószínűleg sokan örülnének egy jóárasított BMW-nek.