43 milliárd forintot költ el Miskolcon a német Lufthansa Technik
A hatalmas beruházással 400 új munkahelyet létesít a német vállalatcsoport

A német Lufthansa Technik repülőgép-javítással és - fenntartással foglalkozik. Az új beruházással egy szervízközpontot telepít a városba a cég.

A magyar kormány képzési támogatással járul hozzá a kezdetben 200, majd a későbbiekben 400 új munkahelyet teremtő üzem létrejöttéhez.

A 20 ezer négyzetméteres miskolci szervízközpontban nemcsak a Lufthansa repülőhajtóművek alkatrészeit fogják javítani, hanem más nemzetközi légitársaságok gépeit is szervizelik majd.

Az új bázis 2022-re valósul meg, és a város Mechatronikai Ipari Parkjában lesz található.

A befektetéssel a repülőgépipar legkorszerűbb javítási/felújítási technikáját és technológiáját honosítják meg, ami kiterjed az alkalmazottak világszínvonalú képzési és képesítési programjára is. 

Miskolcra a fejlett infrastruktúra, illetve a versenyképes üzleti és gazdasági környezett miatt esett a választás.

A toborzást már megkezdte a német óriásvállalat, így az első munkavállalókat már idén felveszik és Németországba, Írországba küldik őket továbbképzésre. A miskolci Lufthansa-központban magas szintű követelmények és szigorú szabványok érvényesülnek majd, továbbá saját fejlesztési feladatokat is kap, ezért jól képzett mérnököket is keresnek.

airbus-2132610_1920.jpg

Német adóbevallás készítés:

WEB: http://www.nemetjovedelem.hu/

Tel: +36 30 22 99 394

WSP Consulting Nonprofit Kft. - Könyvelő és adótanácsadó iroda

A bejegyzés trackback címe:

https://nemetjovedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7914643614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Német pénzügyi- és adózási tippek, hírek

Német adóbevallás készítés. Kapcsolat: nemetjovedelem@gmail.com WSP Consulting Nonprofit Kft. - Könyvelő- és Adótanácsadó iroda

Facebook oldaldoboz

Címkék

adó (9) adóalap (5) adóazonosító szám (1) adóbevallás (3) adóelőny (3) adóhivatal (1) adókártya (2) adókategória (1) adómentes (3) adóosztály (4) adórendszer (1) adósáv (1) adótanácsadó (1) adóteher (1) adóvisszatérítés (1) adóvonzat (1) ajánlás (1) albérlő (1) állami támogatás (1) állás (4) állásajánlat (3) állásinterjú (1) anmeldung (1) Arbeit (3) autó (1) autóbérlés (1) balesetbiztosítás (1) bankszámla (1) baukindergeld (1) Baulohnkasse (1) bébiszitter (1) befektetés (1) beruházás (1) bevallás (1) bevétel (1) Bewerbungsgespräch (1) Covid 19 (1) családi pótlék (2) csok (1) dolgozószoba (1) egészségügy (1) egyházi adó (1) ELStAM (1) Entfernungspauschale (1) építkezés (1) építőipar (3) EU/EGT (1) EU/EWR (1) főbérlő (1) Freibetrag (1) GDP (1) gewerbe (1) gyermekfelügyelet (1) határátkelés (1) haushaltsnahe Dienstleistung (1) hírek (5) igazolás (1) ingatlan (3) iroda (1) járulék (1) jövedelem (5) jövedelemadó (1) karantén (1) kettős háztartás (1) kijárási tilalom (1) kiküldetés (2) Kindergeld (2) költözés (1) költségtérítés (1) kőműves (1) koronavírus (4) közlemény (1) különleges kiadás (1) lakásfelújítás (1) lakhatás (1) lexikon (4) lízing (1) Lohnsteuerbescheinigung (1) Lohnsteuerklasse (1) Lufthansa (1) megbízási szerződés (1) menetlevél (1) mester vizsga (1) Minijob (1) minisztérium (1) München (1) munka (8) munkába járás (1) munkaeszköz (1) munkaruházat (1) nettó bér (1) nyaralás (1) önkormányzat (1) óvodai ellátás (1) pandémia (1) Pendlerbescheinigung (1) pénzügy (1) progresszív (1) Reisekosten (1) siker (1) Soka-Bau (2) Sonderausgaben (1) statisztika (1) Steuerklasse (1) szakértő (1) szakirodalom (1) szállás (1) számla (1) személyi jövedelemadó (1) szeminárium (1) Tagesmutter (2) támogatás (3) támogatások (3) tandíj (1) telekár (1) többkulcsos adó (1) utasbiztosítás (1) utazás (1) utazási kööltség (1) útiköltség (1) vagyonszerzés (1) vállalkozás (1) vírus (1) Werbungskosten (2) Címkefelhő